20 millió forint gyűlt össze a Tesco vásárlóinak felajánlásaiból a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet javára. Az összeget az áruházlánc megduplázta saját adományával.
A Tescóban november 28-án indult a szeretet.éhség. elnevezésű adománygyűjtés, amely során a vásárlók 200 forintos kuponokat vehettek a pénztáraknál. December 31-ig 100 000 darab kupont vásároltak az adományozni vágyók, így 20 millió forintot sikerült összegyűjteni az Ökumenikus Segélyszervezet részére. Ezáltal a Tescótól a szervezetnek korábban adományozott 20 millió forint megduplázódott. A tavalyi akció keretén belül 7,2 millió forint gyűlt össze, azaz idén ezt az összeget sikerült majdnem megháromszorozni.
A kampány arca Kovács István, a Segélyszervezet jószolgálati nagykövete volt, de más hírességek is segítették a kuponok eladását, akik vállalták, hogy egy kis időre beülnek a Tesco kasszájába, és dedikálják a megvásárolt kuponokat.
A Tesco több éve indította el "Az év támogatottja" programját, amellyel hátrányos helyzetű csoportokat felkaroló alapítványokat segítenek évente 20 millió forint adománnyal. 2011-ben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet nyerte a meghirdetett pályázatot. Ennek értelmében a Tesco a kuponos gyűjtés összegén felül további 20 millió forintot adományozott a Segélyszervezetnek, az általuk működtetett családok átmeneti otthonainak működtetésére és fejlesztésére.
- 2012. január -
Forrás: Marketinginfo