2012. május 22., 02:24
Gazdaság és felelősség

Rekordmennyiségű eledelt adományozott a Fressnapf

Magyarország legnagyobb állateledel és felszerelés-forgalmazó áruházlánca felelős cégként sosem hagyta sorsukra a menhelyre kényszerült kisállatokat sem. 2010-ben közel 40 ezer kg rekordmennyiségű eledel adományozását közvetítette áruházain keresztül az állatmenhelyek számára.

Hazánkban sok ezer állat él menhelyen, és a legtöbb esetben ellátásuk óriási anyagi terhet jelent az üzemeltetők, és az önkéntesek számára. Az állatok etetése nagyon költséges, így életben tartásuk nagyrészt az adományokon keresztül történik. A Fressnapf elkötelezett a felelős állattartás mellett, és számukra fontos, hogy a legnehezebb sorsú háziállatok is lehetőség szerint mindent megkapjanak, ami a mindennapokhoz szükséges. A rendesen táplált és jó kedélyű cicák, kutyák reményeik szerint jobb eséllyel találnak majd szerető gazdira is.

A felajánlás érdekessége, hogy a cég nem egyedül, hanem vásárlóival összefogva segített és segít, hiszen a Fressnapf áruházak saját adományozásaikon túl rendszeresen közvetítik az adakozó vevőik felajánlásait a velük kapcsolatban álló menhelyek felé. A múlt héten például az Illatos úti menhely négylábú lakóinak macskabútort, szállítókosarat, alomtálcát, macskajátékot, több zsák szárazeledelt, illetve konzerv és nedves eledelt juttattak el.

A Fressnapf Európa vezető hobbiállat-eledel és- felszerelés üzletláncaként 2002 decemberében nyitotta meg első magyarországi üzletüket. 2011-re már országszerte 31 áruházzal rendelkeznek.  A dinamikus fejlődést az tette lehetővé, hogy egyedien széles  választékuk, dolgozóik elhivatottsága és nem utolsósorban kedvező áraik rövid idő alatt népszerűvé váltak vásárlók körében. Széles választékot kínálnak állateledeleken kívül a nyakörvek, pórázok, kutyajátékok, cicabútorok, cica WC-k, szállító boxok, ketrecek és kalitkák területén is. Sőt az olyan különlegességek sem hiányoznak polcaikról, mint a kutyapelenka, a kutyaparfüm, vagy a kutyák és macskák számára készült ásványvíz. A Fressnapfnál hisznek abban, hogy állat és gazdi között valódi partneri viszony van, és ők ehhez a viszonyhoz szeretnénk megadni a lehető legtöbb segítséget, minden területen.

 

- 2011. augusztus -

Forrás: Fressnapf