Folytatódik a legolvasottabb napilap jótékonysági akciója, a Napraforgó Program, amelynek keretében ezúttal az abádszalóki Napsugár Klub szellemi vagy testi fogyatékos gyermekei és fiatal felnőttjei tölthettek egy felejthetetlen, élményekkel teli napot a Zamárdi kalandparkban.

A Blikk Napraforgó program lényege: rendszeresen, szervezett keretek között segíteni olyan gyermekeken, akik vagy kivételes tehetségük, vagy rendkívül hátrányos, nehéz helyzetük miatt figyelmet és támogatást érdemelnek.

Ezúttal az abádszalóki Napsugár Klub 27 szellemi vagy testi fogyatékos gyermekére esett a választás, akik a Napraforgó Program jóvoltából egy felejthetetlen napot tölthetett el a Zamárdi kalandpark ősfás-halastavas parkjában. Az élményközpont jóvoltából ezek a gyerekek próbálhatták ki először azt a több, mint egy kilométer hosszú kisvasutat is, amely napokon belül teljesen elkészül, s a park legújabb látványossága lesz.
„Soha nem volt még ehhez hasonló élményben részem. Először nagyon bizonytalanul álltam az akadályon és szívem szerint lejöttem volna. Csak a többiek hangos biztatása adott erőt. De a csúszópályán való „repülés” minden nehézséget elfelejtetett” – mesélte a program végén Szekeres Judit, aki mindennapjait kerekesszékhez és járókerethez kötve éli egy fejlődési rendellenesség miatt.
Napraforgó Program továbbra is várja az ajánlásokat, melyeket a Blikkben található szelvénnyel lehet megtenni. A zsűri minden hónapban kiválaszt egy szerencsést, akinek az álmát a Blikk teljesíti.
- 2011. augusztus -
Forrás: Ringier Kiadó Kft.