2012. május 22., 02:19
Gazdaság és felelősség

A Startlap egy-egy millió forinttal támogat három civil megújulást

Lezárult a Startlap civil szervezetek számára kiírt pályázata. A beérkezett anyagok elbírálásában a Startlap látogatói és rajongói is szerepet kapnak: kategóriánként 5-5 pályázat kerül a szakmai zsűri elé.

A Startlap pályázatot írt ki azon civil szervezetek számára, akik a változás jegyében szeretnének fejlődni, megújulni, jobbá tennék környezetüket, tartalmasabbá, szebbé tennék mások életét.

A pályázati szakasz sikerrel zárult: három kategóriában - oktatás, közösség, környezetvédelem - közel 300 civil szervezet jelentkezett a felhívásra, amely átlagos esetben nagy feladat elé állítaná a szakmai zsűrit.

„Rendkívül nehéz helyzetben lennénk, ha ebből a rengeteg értékes pályázatból kizárólag nekünk kellene döntenünk. Szerencsénkre az olvasók segítségünkre lesznek: ők választhatják ki kategóriánként azt az 5-5 pályázatot, amelyről nekünk döntenünk kell. Ez nagy szó: most végre azok szólhatnak bele a pályázat sorsába, akik egy-egy megálmodott projekt majdani élvezői lesznek." - mondta a zsűri egyik tagja, Nagy Gergely, a Startlap lapigazgatója.

„Érdekes volt látni, hogy „nagy nevek", vagyis ismert civil és nonprofit szervezetek ugyanúgy pályáztak, mint kis, helyi egyesületek. A legszínesebb és a legnépszerűbb a közösség-kategória volt. Nagy öröm számunkra, hogy mindhárom kategóriában nagyon sok pályázat a családok és gyerekek segítését tűzte ki célul, de a kistelepülések életminőségének javítása is sok helyen van a középpontban." - tette hozzá Domokos Szilárd, a Sanoma Media Budapest Zrt. marketing- és pr-igazgatója.

A zsűriben a Sanoma Startlapot képviselő szakemberein kívül Fernbach Katalin, Társadalmi Párbeszéd Koordinációs Főosztály, Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium civil referense, valamint Vajda Márta, a CivilKomP nonprofit kommunikációs tanácsadója foglal még helyet.

A három kategórianyertes megújulási projektjére egy-egy millió forintot költhet, amelyet a Startlaptól vehet át. A közönségszavazás 2011. augusztus 7-ig tart a www.megujulas.startlap.hu oldalon.

- 2011. augusztus -

Forrás: BrandTrend