A Magyar Lovasterápia Szövetség - a MOL Új Európa Alapítvány Gyermekgyógyító programjának 1,5 millió forintos támogatásával - négy hét élményterápiás nyári tábort szervezett 55 gyermek részére a fóti Lovasterápiás Központban.

A programon ötvenöt 5 és 18 év közötti látássérült (vak, gyengénlátó, halmozottan sérült), tanulásban akadályozott, autizmussal élő, értelmileg akadályozott, hiperaktív és figyelemzavaros gyermek vett részt, akik az ország különböző pontjairól érkeztek.
A négyhetes időszak alatt a lovasterapeuták gyógypedagógiai lovaglás, és lovastorna egyéni és csoportos foglalkozásokat, a gyógypedagógusok, fejlesztő pedagógusok és gyógytornászok kognitív, nagy és finommozgás, téri tájékozódást fejlesztő foglalkozásokat, valamint, vizitornát, és kreatív foglalkozásokat tartottak a számukra.
Bozori Gabriella, a Lovasterápiás Központ vezetője elmondta, hogy gyermekeknél a ló és a lovaglás jótékony hatása rendkívül összetett. Egyrészt fejleszti a gyermekek mozgását, a mozgáskoordinációját, javítja a testtartásukat, egyensúlyukat. Másrészt a foglalkozások során végzett játékok, feladatok segítik a kognitív funkciók fejlődést is.
A Központ egyik különlegessége a Szenzoros park, ahol a gyermekek lóháton átkelhetnek vizesárkon, dombokon, völgyeken, különböző minőségű anyagokkal borított ösvényeken. A park kis házaiban elhelyezett feladatok megoldása során rengeteg olyan dolgot tanulnak, amelyet később a hétköznapi életben is tudnak hasznosítani.
A MOL Új Európa Alapítvány, - amely 2006 óta fordít kiemelt figyelmet a fiatal tehetségek és a gyermekegészségügy támogatására - a nyári tábort 1,5 millió forinttal támogatta. A szervezők ezt az összeget a táborhoz szükséges anyagokra, a meghívott terapeuták óradíjaira és a gyermekek étkeztetési költségeire fordították. A tábort Csányi Sándor színművész, a MOL Új Európa Alapítványának jószolgálati nagykövete nyitotta meg.
A szervezők remélik, hogy jövőre is sikerül majd hasonló színes programmal várni a meghívott gyermekeket, hogy ezzel is felejthetetlenné tegyék számukra a nyarat.
- 2011. július -
Forrás: BrandTrend