2012. május 22., 02:14
Gazdaság és felelősség

Technológia a tehetségekért - 70 fokozottan hátrányos helyzetű gyerek táborozásához járult hozzá a Samsung

A Samsung 2010-ben világszinten újraékelte a társadalmi felelősségvállalás tevékenységét. Számba véve az egyes leányvállalatok társadalmi szerepvállalását, de a korábbi gyakorlatra építve a világvállalat egységes CSR direktívát alakított ki, amelyben a sport, a kultúra – és külön kiemelt helyen – a jövő generációját jelentő, de sok esetben hátrányos helyzetben lévő gyermekek segítését tűzte ki célul.

A nemzetközi irányvonallal összhangban a Samsung 2010-ben az SOS gyermekfalut támogatta, idén az SOS gyerekek részt vettek a Samsung Olimpiai Zöld Fesztiválon és ugyancsak ebben az évben a cég együttműködik a Messzehangzó Tehetségek Alapítvánnyal. A Samsung egyrészt a Messzehangzó nyári tehetséggondozó tábor megszervezéséhez másrészt a legtehetségesebb gyermekek tábor utáni fejlesztéséhez nyújt támogatást.

A nyári tábor Kecskemét-Hetényegyházán már negyedik éve kerül megszervezésre olyan gyermekek számára, akiknek a családja nem engedheti meg magának a gyermekeik nyaraltatását. A táborban a gyerekek azon túl, hogy művészeti ismereteket vagy épp új sportágakat ismerhetnek meg, nagy eséllyel bekerülhetnek a szervezők és a szponzor által biztosított tehetséggondozási programba.

Idén július 11-étől július 15-éig tartó táborban, művészetekben, majd a következő héten a sportokban tehetséges gyerekek gyűlnek össze a Makovecz Imre által tervezett, Kecskemét melletti erdei iskolában. Az alapvető anyagi támogatás mellett a Samsung innovatív termékei hasznosságát is szeretné megmutatni gyerekeknek, így a tábor programjába illeszkedve a csoportfeladatokhoz és eseményekhez biztosít fényképezőgépeket, notebookokat, nyomtatót, projektort és TV-t. Július 13-án Caramel által patronált zenés-táncos vetélkedőbe kapcsolódnak be a Samsung munkatársai, július 21-én pedig olimpikonokkal mérkőzhetnek a gyerekekkel egy csapatban.

Mivel a hosszabb távú tehetséggondozás is közös célja a Messzehangzónak és a Samsungnak, így a cég ösztöndíjasokat fog támogatni a 2011-2012-es tanévtől kezdődően. Az Alapítvány mentort, edzőt és sportszövetséget vagy művészcsoportot keres a táborban kitűnő legtehetségesebb gyerekeknek, valamint nyomon követi a fiatal talentum fejlődését és folyamatosan konzultál mindenkivel, aki a tehetséggondozáshoz hozzájárul az ifjonc környezetében.

- 2011. július -

Forrás: Samsung Electronics Magyar Zrt.