A Tesco versenyt hirdetett Mohácson "A mi iskolánk, a mi Tescónk” címmel, melynek keretében az áruházlánc pénzbeli támogatást ajánlott fel iskoláknak az oktatás fejlesztésére, illetve az iskolák diákjainak támogatására.
A Tesco fontosnak tartja a helyi közösségek támogatását. Közösségi tevékenységének egyik fő célcsoportja a felnövekvő generáció, a gyermekek. Többek között ezért indította el "A mi iskolánk, a mi Tescónk" elnevezésű programját, ahol a mohácsi áruházban a vásárlók négy mohácsi, illetve Mohács környéki általános iskolát támogathattak szavazataikkal.
A verseny ideje alatt, 2011. március 25. és május 28. között, a mohácsi áruházban 3000 Ft felett vásárlók egy szavazói kupont kaptak. Ennek segítségével adhatták le szavazatukat négy általános iskolára, melyek Mohácson és környékén működnek. Az iskolák a szavazatok érdekében kampányolhattak, plakáttal és filmmel, ez utóbbihoz a Tesco videokamerát biztosított minden résztvevő iskolának. A plakátokat a helyi áruházban tekinthették meg a vásárlók, valamint a filmekkel együtt láthatók a www.tesco.hu/suliverseny "Résztvevő iskolák" menüpontja alatt.
"A mi iskolánk, a mi Tescónk" verseny nagy népszerűségnek örvendett, aziskolákra összesen 20 934 szavazat érkezett, amiből a szavazatszámláló bizottság 19 826 darabot talált érvényesnek. Mivel az iskolákba járó diákok létszáma közt jelentős eltérések vannak, ezért a végeredmény kihirdetésekor az egy főre eső legtöbb szavazatot vették figyelembe. A szavazatszámlálás közjegyző jelenlétében zajlott, és az eredményt ünnepélyes keretek között hirdették ki.
A verseny első - 1 millió forintos - díját a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és Óvoda nyerte. A második helyezett Sombereki Általános Iskola Óvoda és Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény lett, melynek nyereménye 250 000 Ft volt. A harmadik, 100 000 forintos díjnak a Mohács Térségi Általános Művelődési Központ és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Általános Iskola diákjai, míg a negyedik 50 000 forintos díjnak az Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógia Szolgálat diákjai örülhettek.
- 2011. július -
Forrás: BrandTrend