A World Environment Center most fogadja a jelöléseket a 28. WEC Arany Medál díjra, ami a nemzetközi vállalatok fenntartható fejlődés területén elért eredményeinek díjazására jött létre. A globális vállalatok bemutatnak egyedi, hosszú távú programjukat a fenntartható fejlődés jegyében. A nevezéseket július 29-ig lehet leadni a WEC honlapján, a jelentkezőkkel szemben nem elvárás, hogy WEC tagsággal bírjanak.
Az 1985-től minden évben kiosztásra kerülő díj a legnagyobb presztízsű elismerése a vállalatok fenntarthatóságért tett erőfeszítéseinek, ami magában foglal egy egyezményt melynek része a vállalatoktól elvárt globális látásmód és a fenntarthatóság mellett való elkötelezettség. A megállapodás egy innovatív alkalmazás a nemzetközi gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi kihívások kezelésére. A díjat egy nemzetközi szakértőkből álló zsűri ítéli oda.
2011-ben a Nestlé vehette át az Arany Medált, a Közös Érték Alkotás programjáért, amely magába foglalta a vízzel, élelmezéssel és mezőgazdaság fejlesztéssel kapcsolatos értékek beépítését az üzleti modellbe, oly módon, hogy az valóban értéket teremtsen a társadalom és a tulajdonosok számára is. A Vanderbilt Egyetem professzora, Jim Schorr május 19-én adta át a díjat a Nestlé vezérigazgatójának, Paul Bulcke-nek a 2011. évi gálán. Schorr professzor társ alapítója a Net Impact-nek is, ami szintén egy nemzetközi szervezet, akik a társadalmi és környezeti fenntarthatóság fontosságát tűzték a zászlajukra.
Az Arany Medál Díj korábbi győztesei: Wal-Mart Stores (2010), The Coca-Cola Company (2009), Marks & Spencer (2008), Alcan (2007), ABN AMRO Bank (2006), Starbucks (2005), Johnson Controls (2004), Ricoh Group (2003), CEMEX (2002) és a Shell Group (2001)
A WEC egy független, globális non-profit szervezet, amely a tagvállalatoknak segítséget nyújt a fenntartható fejlődés gyakorlatának elsajátítására és a működésükbe való beépítésbe, valamint partneri kapcsolatot ápol kormányokkal, civil szervezetekkel, egyetemekkel és más érintettekkel. Küldetéseként a fenntarthatósági problémákkal kapcsolatos megoldások népszerűsítését tekinti, hogy az üzleti működés során a vállalat és a társadalom számára is valódi értékeket hozzanak létre. Világszerte jelen vannak és segítik a felelős gondolkodásmód elterjedését számos iparágban működő vállalat esetében. A központi iroda Washingtonban van, de régiós központjaik vannak Kínában, El Salvadorban és Németországban is.
- 2011. július -
Forrás: 3BL Media