A Tesco és az Ability Park „Az év támogatottja 2010" program keretében közös roadshow-t indított 2010 októberében, amely most záró állomására, Budaörsre érkezett. A hivatalos záróeseményen többek között Gerry Gray, a Tesco vezérigazgatója, Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára és Hajdú Péter, a TV2 műsorvezetője is kipróbálta az Ability Park élménypályáját. 2011. június 9-én, csütörtökön és 10-én, pénteken várják az érdeklődőket, akik a Tesco áruház parkolójában érdekes és szórakoztató játékok formájában ismerkedhetnek meg a fogyatékos emberek különböző élethelyzeteivel.
Az esélyegyenlőség jegyében rendezett záróeseményen a budaörsi Tesco áruház parkolójában óvodások és kisiskolások is kipróbálták az Ability Park élménypályáját, megismerkedtek a kerekesszékes pályával, az érzékszervi és jelnyelvi játékokkal, Csodaváros boltjával és postájával, valamint számos más érdekes feladattal.
A gyerekek mellett Gerry Gray, a Tesco-Global Áruházak Zrt. vezérigazgatója, Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere és Hajdú Péter, a TV2 műsorvezetője is kipróbálta a gyakorlatban, hogy milyen kerekesszékkel közlekedni, Szekeres Pállal, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős helyettes államtitkárával együtt pedig számos játékban tették próbára tudásukat.
Gerry Gray, a Tesco nemrégiben kinevezett új vezérigazgatója beszédében hangsúlyozta, hogy az áruházlánc a jövőben is arra törekszik, hogy a felelősségvállalás a napi működését meghatározó alapelv legyen, amely minden érintetti kapcsolatában folyamatosan megnyilvánul - kezdve a munkavállalóitól, a beszállítóin és a vásárlóin keresztül a helyi közösségeken át egészen a szélesebb körű társadalomig. „Az év támogatottja" program ennek a vállalati felelősségvállalásnak egyik fontos pillére, amelynek keretében évről évre számtalan rászoruló életkörülményein igyekszünk javítani" - tette hozzá a Gerry Gray.
Szekeres Pál, a többszörös paralimpiai bajnok helyettes államtitkár üdvözölte a programot. Véleménye szerint a lassan egy évtizedes munkának nagy szerepe van a közösségi élet formálásában. Hozzátette: „A hátrányos helyzetű emberek életminőségének javítása sokféleképpen történhet. Kívánom, hogy az ilyen és ehhez hasonló programok segítségével minél többen részesüljenek támogatásban és találják meg a legjobb megoldásokat egy teljesebb élethez."
„A program elemeit külön-külön is sikeresnek gondolom. A Tesco vállalati felelősségvállalási programjához kapcsolódva a roadshow keretein belül, a Tesco munkatársainak tartott Ability Parkos képzések bizonyították, hogy az esélyegyenlőségi kérdések értékes tapasztalatokkal gazdagították a résztvevő Tesco áruházak munkatársait és vezetőit. Az egész program legsikeresebb állomása az esztergomi rendezvény pedig bizonyította, hogy az elkötelezett vezetők és munkatársak mennyit segíthetnek a program sikerességében. A két nap alatt nálunk megforduló több mint 800 gyermek és az Ability Park munkatársai számára is felejthetetlen élmény volt" - mondta el Nagy Géza, az Ability Park Egyesület elnöke.
„Az év támogatottja" programról
„Az év támogatottja" programot Magyarországon 2003-ban hívta életre a Tesco áruházlánc azzal a céllal, hogy olyan alapítványok működését támogassa, amelyek hátrányos helyzetű embereken segítenek, vagy az ő helyzetük, életminőségük javítását célzó programokat, eseményeket szerveznek. A nyolc éves múltra visszatekintő program keretében már számos alapítványt támogatott, rajtuk keresztül pedig számtalan érintett körülményein javított az áruházlánc. A Tesco-Global Áruházak Zrt. a program keretében évente egy pályázót támogat, a támogatás összege 20 millió forint, melyet az áruházlánc biztosít.
- 2011. június -
Forrás: Tesco-Global Áruházak Zrt.