A hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórházban május 24-én adták át ünnepélyesen azokat az újszülött újraélesztésre is alkalmas melegítő asztalokat, amelyekhez az ING Biztosító alapítványa nyújtott támogatást.
Az ING Biztosító Zrt. 2003-ban hozta létre az ING a Gyermekegészségügyért Alapítványt, amely megalakulása óta több mint 350 egészségügyi intézményt segített, s ez idő alatt összesen 156 millió forinttal járult hozzá a hazai gyermekek gyógyulásához.
A hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház Újszülött-, Csecsemő és Gyermekosztálya látja el az intézményben évente születő 450 újszülöttet. A problémás esetekben a szakorvosi jelenlét mellet alapvető tárgyi feltétel, hogy az újszülött újraélesztésére is alkalmas melegítő asztal álljon rendelkezésre.
„Az Erzsébet Kórházban a korábban rendelkezésre álló eszköz már több mint 25 éves volt, állandó javítást igényelt, működése bizonytalan volt. Az új modern eszközökkel biztonságosabb és magasabb szintű ellátás válik lehetővé” – mondta el dr. Papp János, az ING a Gyermekegészségügyért Alapítvány kuratóriumának elnöke.
- 2011. május -
Forrás: ING Biztosító