2012. május 22., 01:49
Gazdaság és felelősség

Rekordösszeg gyűlt össze a K&H gyógyvarázsban

Lezárult a K&H 2010 évi kártyás akciója, mely során több mint 18,1 millió forint gyűlt össze.

A K&H Csoport a magyar gyermek-egészségügy támogatójaként minden K&H Mastercard kártyával történő ezer forintos vásárlás után egy forintot különített el saját bevételéből a K&H gyógyvarázs programnak, közel egy éven át. Az így összegyűlt támogatásból idén tíz kórház és mentőállomás számára vásároltak orvosi műszereket, berendezéseket.

"Ezzel a kezdeményezéssel többek között azt akartuk elérni, hogy ügyfeleink a gyermek-egészségügy támogatási programunk valós és tevékeny részeseivé válhassanak" - mondta Mészáros Tibor, a K&H Bank marketing igazgatóságának megbízott vezetője.

Az elmúlt egy évben az ügyfelek hazai és külföldi kártyás vásárlásai nyomán 18,1 millió forint gyűlt össze, így 2006. óta összesen 63,8 millió forint támogatással járult hozzá a gyermekek gyógyulásához a K&H MasterCard bankkártyás programeleme. Összességében pedig a K&H gyógyvarázs indulása óta már több mint 348 millió forint értékben 90 kórház és 33 mentőállomás munkájához járult hozzá a pénzintézet műszerekkel és orvosi berendezésekkel.

Dr. Mártai István, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója kiemelte: nagy öröm számukra, hogy a K&H gyógyvarázs MasterCard támogatás keretében idén hat mentőállomás kapott felszereléseket. "A mentőszolgálat működésének alapfeltételeit az állam biztosítja, kisgyermekek életmentő ellátása során azonban néha speciális műszerekre, berendezésekre is szükség lehet, így a K&H támogatása számunkra és legfőbbképpen kis betegeink számára óriási segítséget jelent" - tette hozzá a főigazgató.

 

- 2011. május -

Forrás: MarketingInfo