Az E.ON Hungária az ARC Művészeti Szolgáltató Kft.-vel közösen energiatakarékosság témakörben pályázatot ír ki a 6-14 éves korosztály számára. A pályázatok a társaság EnergiaKaland elnevezésű, környezet- és energiatudatossági szemléletet erősítő oktatási programjára épülnek.
A tavalyi év nagy sikerű „Az energiatakarékosság ábrázolása" rajzpályázata, valamint a „Hová tűnt az energia?" videós nyomozójátéka után az E.ON idén két korcsoportban hívja kalandra pályázóit az energia birodalmába. Ezúttal - a GyerekARC-cal közösen - a kiírók arra kérik a gyerekeket, gondolkodjanak el azon, mi mindent tehetnek, hogy megóvják a Föld természeti kincseit úgy, hogy otthonukban se szenvedjenek hiányt semmiben. Idén 6-9 és 10-14 éves korcsoportokra bontva pályázhatnak a gyerekek, a korcsoporti sajátosságoknak megfelelő kiírás alapján.
A kisebbek egy mesét illusztrálhatnak, a történet egy csodálatos találmány körül forog, amely megmentheti az Alföldet az elsivatagosodástól. A nagyobbak feltalálóként próbálhatják ki magukat. A „Legyél te is feltaláló!" felhívásra olyan energiatakarékos megoldásokat - akár szerkezetet, eljárást vagy javaslatot - várnak rajzos formában papírra vetve a kiírók, melyek segítségével megóvhatók a Föld kincsei. Az elbírálásnál nem kritérium a megvalósíthatóság.Az E.ON illetve a GyerekARC a pályázatokat 2011. május 5-ig várja. A legjobb pályamunkákat 2011 júniusában, óriásmolinóra nyomtatva láthatják az érdeklődők Budapesten.
A legjobb pályázatok készítőit az E.ON könyvutalványokkal, illetve környezettudatos eszközökkel és játékokkal díjazza, de a GyerekARC szervezésében további nyeremények is várják a pályázókat. A pályázatban segítséget nyújthatnak az EnergiaKaland oktatási program anyagai.
A pályázatokról bővebb információ www.arcmagazin.hu és az EnergiaKaland honlapján, a www.energiakaland.hu oldalon olvasható.
Háttér
Az EnergiaKaland program és a kapcsolódó internetes oktatási portál, a www.energiakaland.hu 6-tól 18 éves korig kínál diákok és tanáraik számára energiával kapcsolatos ismeretanyagot. Az EnergiaKaland tananyagai és feladatai a Nemzeti Alaptanterv követelményeinek megfelelően, az egységes természettudományos oktatás alapelveivel összhangban készültek.
A program célja, hogy a gyerekek játékos formában ismerkedjenek meg az energia izgalmas világával, az energiatermeléssel, a felhasználással és az energiatakarékosság fontosságával. A program célja másodsorban pedig az, hogy segítsen a pedagógusoknak abban, hogy a diákjaikban kialakítsák az energiatudatosságot, bővítsék az energiával kapcsolatos tudást és fejlesszék az ezzel kapcsolatos kompetenciákat.
Négy korosztálynak négy különböző csomagot kínál az EnergiaKaland: míg az egészen kicsik az otthonaikon keresztül, addig a nagyobbak akár a bolygónk energiaellátásának megismerésével fejleszthetik tudásukat. A program ingyenes, a tananyagok elérhetőek mind az www.energiakaland.hu honlapon, mind offline (dvd), mind nyomtatott formában.
- 2011. április -
Forrás: E.ON