A magyarországi Tesco áruházak csatlakoztak a Föld Órájához, amelynek keretében idén március 26-án este fél kilenctől egy órára csökkentették hipermarketeik világítását, és külső reklámfelületeiket teljesen elsötétítették. Ezzel az akcióval is a klímaváltozás elleni küzdelem jelentőségére kívánták felhívni a figyelmet.
A Tesco Magyarországon azzal járult hozzá a Föld Órája elnevezésű kezdeményezéshez, hogy az összes 3000 négyzetméternél nagyobb áruházában csökkentette a beltéri világítását, a kültéri reklámokat pedig erre az órára elsötétítette. Előzetes számítások szerint ez összesen mintegy 1257 kWh áram megtakarítását, és 511 kilogrammal kevesebb széndioxid kibocsátást jelent. A cég a Föld Óráját megelőző napokban számos üzletében népszerűsítette a kezdeményezést az áruházaiban található televíziókban vetített felhívással.
„A Föld Órája kezdeményezés egy ragyogó kommunikációs ötlet arra, hogy a klímaváltozás csökkentésének fontosságára ráirányítsa a figyelmet. Vállalatunk azonban egész évben elkötelezetten óvja a Föld energiakészletét, és eltökélt szándékunk, hogy 2020-ra áruházaink összes károsanyag kibocsátását 50%-kal csökkentjük a 2006-os bázisévhez viszonyítva. Számos beruházásunk szolgálja ezen célunk elérését, de legalább ennyire fontos a vásárlóinkkal közös törekvésünk is, amelynek keretében a szelektív hulladékgyűjtés által segítjük a környezet megóvását" - mondta el Iglódi-Csató Judit vállalati kapcsolatok igazgató.
Az Föld Órája kezdeményezésben résztvevő Tesco áruházak üzemelése az akció idején zavartalan volt.
A Föld Órája kezdeményezés 2007-ben Ausztráliából, Sydney-ből indult, akkor 2,2 millió üzleti vállalkozás és család gondolta úgy, hogy egy órára lekapcsolja a világítást. A mozgalom - melynek legfőbb célja a természet megóvása és bolygónk jövőjének biztosítása-, nemzetközivé nőtte ki magát az elmúlt években, a támogatók száma napról-napra növekszik.
- 2011. március -
Forrás: Tesco