2012. május 19., 11:08
Gazdaság és felelősség

MOL Tehetséggondozásért Díjátadó - negyedszer

Az Új Európa Alapítvány nevében Mosonyi György a MOL vezérigazgatója és az Alapítvány frissen kinevezett jószolgálati nagykövete, Csányi Sándor színművész együtt köszöntötte azt a nyolc tanárt és edzőt, akik áldozatos munkájuk elismeréseként vehették át a kitüntetéseket.

Az Új Európa Alapítvány negyedik alkalommal adta át a MOL Tehetséggondozásért díjat, amellyel nyolc áldozatkész tanár és edző munkáját ismerték el. Az idén először Csányi Sándor színművész, mint az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete, köszöntötte a díjazottakat. A program során olyan szakemberek munkáját jutalmazza az alapítvány, akik nagyban hozzájárulnak a fiatal tehetségek felfedezéséhez és elindításához. A MOL Tehetséggondozásért díj erkölcsi és anyagi elismerés egyben, melynek értéke személyenként 500.000 forint.

„A MOL Új Európa Alapítvány tevékenységének kialakításakor azt a célt fogalmaztuk meg, hogy támogatásainkkal kiemelt figyelmet kapjanak a fiatal tehetségek, a tehetségek gondozói, illetve a gyermekgyógyítás területének aktivistái. Az elmúlt évek során mind a sport, mind pedig a kultúra területén számos nagy jövő előtt álló fiatalt karoltunk fel, némelyikük közülük már a felnőttek között is bizonyított. Örömmel mondhatom, hogy öt évvel ezelőtt megfogalmazott vállalásunkhoz hűek maradtunk, és továbbra is minden évben mintegy 100 millió forintot szánunk az Új Európa Alapítvány programjainak támogatására"- mondta el a rendezvényen Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója.

A MOL Tehetséggondozásért 2010. évi díját olyan kiváló sportszakemberek vehették át, mint Galli Zsolt vívó-edző (Békéscsaba), Lugosi László gyorskorcsolya-edző (Tatabánya), Málnai István úszó edző (Budapest) és Tóthné Stupián Anikó atlétika-edző (Veszprém). A tanárok között Antók Zsuzsanna gordonkatanár (Budapest), Sárközi Gyula balettmester (Budapest), Sebestyén Zoltán matematika-fizikatanár (Pécs) és Zsigó Zsolt informatika tanár (Nyíregyháza) részesült az elismerésben.

„Ma is mentorokat jutalmazunk, olyan pedagógusokat és edzőket, akik a tanítványaikra nem csupán gyermekként, hanem egy formálható remekmű alapjaiként tekintenek. A jövő tehetségeinek ilyen mentorok mellett reális esélyük van kiváló eredmények elérésére."- mondta el a díjátadón Somlyai Dóra, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója, az Új Európa Alapítvány kurátora.

A díjátadó esemény keretében meghirdette idei első felhívását is: a MOL Tehetségtámogató Program Sport kategóriájában 2011. április 1-ig jelentkezhetnek a 10-18 év közötti fiatalok, akik kiemelkedő teljesítményt értek el országos vagy nemzetközi versenyeken és továbblépésükhöz anyagi segítségre van szükségük.

- 2011. március -

Forrás: MOL