Levi's legújabb kampányával igyekszik nem csak arra felhívni a figyelmet, hogy mennyire kevés az a vízkészlet, ami ivóvízként emberi fogyasztásra alkalmas, hanem arra is, hogy velük együtt miként védhetjük meg egy kicsit jobban ezeket a készleteket.
A Levi's felfedte, ahhoz, hogy mi megkaphassuk kedvenc nadrágjainkat, a farmerek gyártásának utolsó folyamatában a nadrágok nagyjából 3-10 mosási cikluson esnek át, ciklusonként átlag 42 liter víz felhasználásával. Összehasonlításként egy nap egy átlagember 1,5-2 liter vizet iszik meg és jóval több litert használ el más tevékenységek során. A világ más több részén pedig vízhiánnyal küszködnek. Éppen ezért a gyártó most úgy döntött, hogy módosít az eddigi előállítási folyamatokon. A következő változtatásokat vezették be a közelmúltban:
Ennek fényében a Levi's tavaszi kollekciója már az új metódussal készült el, több mint 16 millió liter vizet megspórolva 1,5 millió Levi's-termék gyártása során. A Levi's kutatásai azonban azt is kimutatták, hogy a környezetre a másik legnagyobb terhet a vásárlók mosási szokásai jelentik. Éppen ezért tervezik, hogy ezentúl a termékeiket ellátják egy olyan címkével, melyen hasonló javaslatok szerepelnek majd, mint a következők:
A cég a kampány érdekében elkészíttetett egy reklámfilmet is, melynek célja szintén az, hogy felhívja a figyelmet a kevesebb vízfogyasztás szükségességére. És hogy mennyi vizet spórolhatunk, ha kéthetente csak egyszer mosunk farmert a Levi's új gyártási technikájával? A válasz igen megdöbbentő. 858,400,000 liter víz csak 2011 tavaszán! Megéri?Mindenképpen!
- 2011. március -
Forrás: Levi Strauss