2012. május 19., 11:01
Gazdaság és felelősség

Elindult az 50 millió forintból megvalósuló logisztikai képző központ építése

2011. február 16-án ünnepélyes keretek közt került sor az 50 millió forintból megvalósuló Gróf Batthyány Lajos Alapítványi Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola logisztikai képző központjának alapkőletételére a gazdasági és politikai döntéshozók, valamint az iskola és a sajtó képviselőinek részvételével. A beruházásnak köszönhetően a hatvani diákok korszerű körülmények között, modern oktatóeszközök segítségével sajátíthatják el a logisztikai terület fortélyait.

A Gróf Batthyány Lajos Alapítványi Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskolában megvalósuló logisztikai képző központ 2011. február 16-i ünnepélyes alapkőletételén részt vett Szinyei András alpolgármester és Szirmák Botond, a fejlesztést 38 millió forinttal támogató Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója is. A beruházás célja a nappali képzésében résztvevő logisztikai ügyintézők gyakorlati képzésének megteremtése.

A több ütemben megvalósuló építkezés első lépéseként elkészül a könnyűszerkezetes épület, kiépül a teljes villamoshálózat és a riasztórendszer, valamint térkő burkolatot kap az udvar is. A második és harmadik ütemben kerül sor az oktatóeszközök beszerzésére és a fűtési rendszer kialakítására, a diákok 2011. május végétől várhatóan már igénybe is vehetik az új épület szolgáltatásait. 

„A képzés sokoldalúan hasznosítható, piacképes tudást nyújt a hallgatóinknak, felmérésünk szerint a két éves szakképesítés végén az itt tanuló diákok 60 százaléka a szakmában helyezkedik el logisztikai ügyintézőként, vagy középvezetőként. A képzés keretében a hallgatók továbbá targoncavezetői OKJ-s, illetve az alapképzettségre épülő nemzetközi szállítmányozási ügyintéző, kereskedelmi ügyintéző és marketing – és reklámügyintéző végzettséget is szerezhetnek”– mondta el Deme Edina, az intézmény igazgatója.

„Vállalatunk az egész ország területén támogat gyermek- és ifjúsági oktatási intézményeket és olyan projekteket, amelyek hosszú távon a társadalom és a helyi közösségek javára válnak. Ezért is esett döntésünk a hatvani iskolára,hiszen a komoly képesítést nyújtó intézmény támogatása révén hozzájárulunk a helyi fiatalok szakismereteinek bővítéséhez, személyes fejlődéséhez, közvetetten pedig Hatvan város gyarapodásához is” – hangsúlyozta Szirmák Botond, a fejlesztést támogató Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.

- 2011. február -

Forrás: Provident