2012. május 19., 11:00
Gazdaság és felelősség

A NIOK öt évre a KPMG-t választotta könyvvizsgálójának

A KPMG Hungária Kft. szerződést kötött a Nonprofit Információs és Oktató Központtal (NIOK) pro bono könyvvizsgálat elvégzésére. Az alapítvány 5 évre választotta meg a KPMG-t könyvvizsgálójának.

A NIOK Magyarország egyik legjelentősebb non-profit szervezete, amely civil szolgáltatóként több ezer további non-profit szervezettel áll kapcsolatban és segíti a civil társadalom fejlődését Magyarországon.

„A NIOK Alapítvány mindig is próbált élen járni az átláthatóság és a szakszerű, hatékony működést illetően. Magyarországon mi adtuk ki az első éves jelentést, amely a nagyközönség számára is bemutatta mit, miért és mindezt miből végezzük.” – mondta Gerencsér Balázs, a NIOK igazgatója.

„A KPMG számára kiemelkedő fontosságú, hogy a társadalmi felelősségvállalási programjában olyan nagy jelentőségű helyi problémákra adjon választ, mint például a non-profit szervezetek átláthatósága. Mindezt pro bono tevékenységek útján valósítjuk meg, vagyis ingyenesen vagy minimális díjért olyan szolgáltatásokat nyújtunk ezeknek a szervezeteknek, amilyeneket ügyfeleinknek is szoktunk” – mondta Szabó István a KPMG Corporate Responsibility vezetője.

Gerencsér Balázs hozzátette: „Az auditot is egy olyan eszköznek tekintjük, amely a megbízható, pontos adminisztrációt, és a pénzügyi működést segíti elő. Egyrészt növeli a támogatók bizalmát, másrészt segíti a civil szervezeti vezetőket, hogy tisztábban láthassák szervezetük működését. Úgy érezzük, hogy egyre több nagyobb szervezet érti meg ennek szükségességét, és veszi fel a kapcsolatot kisebb-nagyobb audittal foglalkozó vállalkozásokkal.”

- 2011. február -

Forrás: KPMG