2012. május 19., 10:50
Gazdaság és felelősség

Fenntartható kampány a Telekomtól

"hello holnap!" néven kampányt indított december 27-től a hazai médiában a Magyar Telekom. A projekt célja, hogy megmutassák, mindenki tehet valamit a környezetért. 

A rádióban, tévében és interneten látható kampányban közismert személyek mondják el újévi fogadalmukat arról: 2011-ben mit tesznek azért a mindennapi életükben, hogy környezettudatosabban, fenntarthatóbb módon éljenek. A filmekben többek között Tilla, Novák Péter, Oroszlán Szonja, Kovács Kati és Caramel szerepelnek. A kampány célja, hogy példát mutasson arra, mindenki tud változtatni a saját életén, környezetén. Reményeik szerint az elindított kezdeményezés mozgalommá növi majd ki magát. 

A kampányfilmben a vállalat elnök-vezérigazgatója, Christopher Mattheisen is megszólal, de elmondta, hogy a kampány során ismert énekesek, sportolók, művészek is segítségükre lesznek a figyelemfelkeltésben. "Konkrét példákon mutatjuk be, hogy a mindennapjainkban hogyan éljük, hogyan élhetjük meg a fenntarthatóságot, mit lehet tenni a fenntartható jövőért." 

A tévékben, rádióban, interneten és a közösségi médiában futó kampányhoz bárki csatlakozhat. A Magyar Telekom hello holnap weboldalára január végéig bárki feltöltheti saját fenntarthatósági videós vagy szöveges fogadalmát. A legötletesebb, legjobb fogadalmakat a vállalat értékes nyereményekkel jutalmazza.

A kampány ideje alatt Budapest 200 forgalmas pontján (bevásárlóközpontokban, gyalogátkelőhelyeken) hello holnap! feliratú inverz graffitikkel is találkozhatunk.

A Magyar Telekom szerteágazó és sokszínű fenntarthatósági tevékenységeit, így a társadalmi felelősségvállalásait, adományozási tevékenységét, gyakornoki programját, esélyegyenlőségi kezdeményezéseit is mind a hello holnap! név alatt fogja a jövőben kommunikálni. A "hello holnap!" kommunikációs arca Novák Péter lesz.

- 2011. január –

Forrás: marketinginfo