Az OTP Bank Lovas Világkupán és kísérőrendezvényén, az OTP II. Nemzeti Gyerek Lovasnapon közel 37 ezren vettek részt. A főtámogatónak köszönhetően az idei eseményre gyermekotthonok és a Sote II. sz. Gyermekklinika lakói is ellátogattak.
Az immár hagyománnyá vált decemberi eseményt a rádió és tv spotokon kívül óriásplakátok, pr aktivitások, valamint nyereményjátékok kísérték. A központi kommunikáció csatornája az esemény hivatalos Facebook oldala volt, amelyhez az októberi indulás óta 2338 rajongó csatlakozott és átlagosan napi 13 ezer post megtekintés született. A tavalyi verseny fotói és az aktuális hírek mellett egy pólótervező pályázaton is részt vehettek a közösségi oldal tagjai. A 2010-es kupa hivatalos pólójának megtervezésével az alkotók a Magyar Lovasterápia Szövetséget segítethették, a felhívásra pedig 30 alkotás és összesen 1291 szavazat érkezett. Ling Noémi terve lett végül a befutó, így a nyertes kreatívot december 3-5. között az esemény helyszínén, 1000 forintért bárki megvásárolhatott. A pólók gyártási és beszerzési költségét az OTP Bank és a Promopoint Kft. vállalta, a bevétel teljes összegét a Magyar Lovasterápia Szövetségnél utalták át, akiknél továbbra is rendelhet bárki a nyertes pólótervből.
A Lovas Világkupa hétvégi programjai az OTP II. Nemzeti Gyerek Lovasnappal egészültek ki, amelyen 14 ezer gyermek ingyen vehetett részt. A december 3-ai esemény egyik programjához, az OTP Ló-erőpróbához hazai hírességek is csatlakoztak, köztük Lola, Talmácsi Gábor, Marosi Ádám, Lázár Vilmos és Lázár Zoltán.
A főtámogató számára kiemelten fontos, hogy olyan gyermekek és gyermekekkel foglalkozó szervezetek is eljussanak a december 3-ai eseményre, akiknek erre egyébként nem lenne lehetőségük. A II. Nemzeti Gyerek Lovasnapra az OTP Bank a www.adhat.hu oldalon olyan közhasznú vagy kiemelten közhasznú civil szervezetek számára írt ki pályázatot, amelyek szociálisan hátrányos helyzetű, csonka családban, vagy szülők nélkül nevelkedő gyermekekkel foglalkoznak. A főtámogató a Nonprofit Információs Oktató Központ Alapítvány (NIOK) segítségével választott ki 5 vidéki intézményt, akiknek felutazását támogatta a pénteki rendezvényre. A jótékonysági akcióhoz kapcsolódóan a Sote II. sz. Gyermekklinika lakói közül 100 gyermek és szüleik vettek részt az ingyenes gyereknapi eseményen, akiket külön belépőjükkel könnyebb bejutás és helyfoglalás várt. Rajzokat pedig nem csak a klinika lakói, hanem a Minimax TV lovas rajzpályázat nyertesei is készítettek, amelyeket januártól az OTP Bank Deák utcai székházában tekinthetik meg a látogatók.
- 2010. december -
Forrás: OTP Bank